ELSŐ ELŐADÁS

Az ember visszatéréséről – Torna, tánc, sport

Egy kérdező a reinkarnációval kapcsolatban érdeklődik: hogy van az, hogy ma sokkal több ember él a Földön, mint régebben?

Egy másik kérdés: miért szeretnek az emberek forogni, akár tánc közben, akár más alkalommal? A kutya is, ha elszaladt, visszatér a kiindulási helyére, és aki eltéved az erdőben vagy ködös időben, az mindig ugyanoda érkezik vissza.

Dr. Steiner:

Ez nagyon érdekes kérdés! Először az első kérdésre válaszolok, ami a reinkarnációra vonatkozik. Az antropozófiai szellemtudomány tanulmányozása közben megtudjuk, hogy minden ma élő ember átélt már számos földi életet, és előtte áll még egy sor földi élet. Egyszóval az emberi lélek mindig visszatér.

Nem szabad azonban azt képzelni, hogy ennek bármi köze lenne ahhoz, amit a régi időkben hittek, hogy az ember valamikor állati testben élt, vagy ehhez hasonlókat. Ilyet csak az ellenségeink állítanak. Erről szó sincs. Viszont két ellenvetést tehetünk az ember ismétlődő megtestesüléseivel kapcsolatban. A kérdező az egyik ellenvetésre utalt.

Általánosan elterjedt nézet, hogy a Föld népessége sűrűsödik, hogy Európában ma lényegesen több ember él, mint például 150 évvel ezelőtt. Ugye, erre vonatkozik a kérdés?

Úgy gondolja tehát, hogy ha visszafelé követnénk a jelenleg a Földön élők előző életét, akkor túl nagy szám lenne az eredmény? Akkor azt kellene mondanunk, hogy régen sokkal kevesebb ember élt a Földön, most pedig sokkal többen vagyunk. Hogyan lehetséges, hogy az egykori emberek mai testben jelennek meg? Ez tehát a kérdés, amit gyakran feltesznek. Eszerint túl sok ember él ma ahhoz, hogy azt mondhassuk: már előzőleg is itt éltek.

Nos, kérem, erre vonatkozóan többféle dolgot kell tekintetbe vennünk. Vegyük elsősorban a statisztikákat. Ezeket csak bizonyos területekre vonatkozóan állítják össze, főleg ott, ahol a népesség feltűnően sűrűsödik. Ezáltal úgy tűnik, mintha a Földön élők száma állandóan növekedne, mintha, mondjuk, 3-400 évvel ezelőtt csak kevés ember élt volna a Földön, most pedig rengetegen élnek itt. Számításokat végeznek, és megállapítják, hogy Európa népessége az utóbbi 150 évben megkétszereződött. Ebből arra következtetnek, hogy 2-3000 évvel ezelőtt rendkívül kevés ember élt a Földön.

Ez azonban szöges ellentétben áll az általunk ismert tényekkel. Felhívnám a figyelmüket a következőkre. Mintegy 2000 évvel Krisztus születése előtt a Nílus vidékén Afrikában, Egyiptomban építették a hatalmas piramisokat, és szabályozták a Nílus folyását. Ha elgondolkodnak azon, mekkora embertömegekre volt szükség például a szfinxek és más óriási méretű alkotások megépítéséhez, akkor úgy fogják találni: nem helytálló az a feltevés, hogy annak idején Egyiptomban csekély számú népesség élt. Ellenkezőleg: sokkal sűrűbben lakott terület volt, mint ma például Szászország vagy Belgium.

A történelmi tények tehát teljesen ellentmondanak annak az elképzelésnek, hogy minél távolabbi múltba nézünk vissza, annál kevesebb emberrel találkozunk.

Ezen kívül Ázsia távoli vidékein hatalmas csatornázási munkálatok folytak. Nézzük csak, ha ez Európa (rajzol), akkor itt van Afrika. Ez lenne a Nílus, ez Egyiptom, ott pedig Ázsia terül el. Itt folytatódik ez az óriási szárazföld. Itt élt az a nyüzsgő népesség, amely felépítette a piramisokat. Ázsiában van a régi Káldea földje. Bizonyára tudják, hogy a Biblia szerint Ábrahám Káldeából, Úr városából jött. Annak idején létezett ez a Káldea. És ebben az országban az igen régi időkben óriási csatornázásokat végeztek – ennek részei máig fennmaradtak – amihez szintén embertömegek munkájára volt szükség.

Képzeljék el, tehát – mert ezt tények bizonyítják – hogy néhány ezer évvel Krisztus születése előtt Afrikában és Ázsiában mérhetetlen embertömegek éltek.

Azt is figyelembe kell venni továbbá, hogy amikor az európaiak eljutottak Amerikába, és ott letelepedtek, akkor Amerika nem volt lakatlan. A régi bennszülött rézbőrű indián népesség azóta kihalt. De ha a fennmaradt építmények romjait nézzük, akkor rájövünk, hogy ott olyan nagyszámú népességnek kellett élnie, amellyel az európaiak nem is találkoztak.

Egyszerűen nem igaz tehát, hogy régebben sokkal kevesebb ember élt a Földön, mint ma. Vegyük csak figyelembe, hogy még a jelenlegi népességről sincsenek pontos adatok, legfeljebb egy bizonyos területre vonatkozóan mutatnak ki számokat az európai statisztikák. Ami például a kínai népességet illeti, a mai és az ezer évvel ezelőtti számok összehasonlításánál kiderül, hogy volt idő, amikor a Föld igen sűrűn lakott volt. Igaz, voltak olyan korszakok is, amikor a népesség csökkent bizonyos területeken, de ennek nincs különösebb jelentősége. Így hát megcáfolható az a nézet, amely szerint túl sok ember él ma ahhoz képest, hogy a régi időkben élt emberek megtestesülései legyenek.

De még valami másra is oda kell figyelnünk. A ma élő emberek közül akad olyan, aki halála és mostani újraszületése között ezer évet, a második talán ötszáz évet, a harmadik esetleg ezerötszáz évet töltött a szellemi világban, mielőtt újra lejött a Földre. Vagyis a ma élő emberek nem voltak okvetlenül ugyanakkor a Földön, előző inkarnációjuk alkalmával. Előfordulhatott, hogy amikor éppen kevesebb volt a népesség a Földön, bizonyos lelkek odafönt kivárták, amíg újra többen lesznek.

A tényeknek mindenképpen megfelel tehát, amit a születésről és az újratestesülésről mondhatunk. Mivel az évek során tartott előadásaimmal kapcsolatban ismételten felvetődött ez a kérdés, már több alkalommal elmondtam: olyan ez, mint egy számtanpélda. Tegyük fel, hogy élt a Földön egy ember Krisztus után 800-ban. Krisztus után 1000-ben valahol élt egy másik ember. Most 1923-at írunk. Könnyen meglehet, hogy ez a két ember találkozik, mert az egyik rövidebb utat tett meg. Akik egyszerre voltak a Földön, nem biztos, hogy ugyanakkor jönnek vissza.

Amikor kevesebb lakója van a Földnek, ez azt jelenti, hogy kevesebb lélek jött vissza. Ha az ember nem fantáziál, hanem helyesen gondolkodik, akkor tisztában kell lennünk azzal, hogy a dolog nem egyszerűen úgy történt, hogy előbb két ember jelent meg, aztán négy, aztán hat és így tovább, hanem minél távolabbra megyünk vissza, annál világosabban látható, hogy ez ütemesen, ritmikusan változik. Vannak időszakok, amikor sok ember él a Földön, és olyan korok, amikor kevesebben élnek itt. A kiindulópont sohasem egyetlen emberpár, ahogyan a Biblia mondja. Ilyen értelemben nem beszélhetünk „egy emberpárról”. Ha feltételezzük, hogy élt egyszer két ember, akkor mindig csak ez a kettő lenne, és a közbeeső időben egy se. De ez nincs így. A igazi tudomány ellentmond annak, amit a fantasztikus tudomány ma hisz.

Van azonban még egy másik tényező is. Nyilvánvalóan el kell telnie egy bizonyos időnek, amíg az ember újra lejöhet a Földre. Felvetődhet a kérdés: jó, de mikor jön le? Ha az ember elmélyed ennek a kutatásába, akkor a következő derül ki: aki a Földön sokat foglalkozott a szellemi világgal, az halála után könnyebben illeszkedik bele a szellemi világba. Mivel sokat foglalkozott a szellemi világgal, viszonylag hosszú időt tölt a halál és az új születés között.

Bizonyára meglepi Önöket, amit mondok. Ez az ember valóban hosszú ideig tartózkodhat a szellemi világban, mert már sokat tanult róla. Akik sokat foglalkoztak a szellemi világgal, azok jobban tudnak ott fejlődni, hosszabb ideig maradnak ott, és csak később jönnek vissza. Ezzel szemben azok, akik csakis a materiális világgal foglalkoznak, viszonylag hamar jönnek vissza. Így aztán eltolódnak a dolgok. Ez is egy szempont.

Van még egy másik ellenvetés is, amire már felhívtam a figyelmüket. Ez a következő: miért nem emlékszik az ember az előző megtestesüléseire?

Nos, ez olyan, mint amikor valaki azt mondja: az ember tud számolni. Ez vitathatatlan. Az ember tud számolni. De másvalaki azt mondja: bebizonyítom, hogy az ember nem tud számolni. – Vajon hogyan? Akkor az illető hoz egy kis gyereket, aki nem tud számolni, pedig az is ember.

Így van ez az előző földi életünkkel is. A ember fokozatosan meg fogja tanulni, hogy visszaemlékezzék előző földi életeire, ha folyamatosan tovább fejlődik a Földön. Ez is olyan valami, amiről a szellemtudomány azt mondja, hogy a jelen kor embere még nem jutott el odáig, hogy vissza tudjon emlékezni arra, amit előző életeiben átélt. Amit a szellemtudomány erről mond, az teljesen fedi a tényeket. Mint tudjuk, az ember reggeltől estig ébren van. Éber állapotában mindent átél, ami körülötte történik. Ha visszaemlékezik, akkor csak arra emlékszik, amit éber állapotban átélt. Gondoljanak csak arra, milyen gyorsan elfelejti az ember az álmait, amelyek – mint már mondtam – nem is jelentenek sokat.

Az ember tehát csak arra emlékszik, amit itt a Földön átélt, másra nem. Arra sem, amit alvás közben átél. Pedig alvás közben lényegesen többet élünk át, mint ébren. Csakhogy az ember a jelenlegi tudatával még nem tudja felfogni alvás-élményeit. Ha majd megszerzi az ehhez szükséges képességet – ezt meg lehet szerezni – akkor tudni fogja: alvás közben mérhetetlenül sokat élünk át. Általában ma még nem tudja ezt az ember. Jelenleg az a helyzet, hogy amikor az ember meghal, 2-3 nap múlva eltávozik tőle az, amit éber állapotban átélt. Úgy tűnik számára, mintha minden ébren elgondolt gondolata 2-3-4 nap múlva egyszerűen eltávozna tőle. És akkor megjelenik előtte mindaz, amit alvás közben élt át. Ez nagyjából a földi élet egyharmadát teszi ki.

Az ember tehát mostani földi életében sem tud még arról, amit legbelül átél. Akkor fog tudni róla, ha egyre jobban elmélyed a szellemtudományban.

Ezért nem kell azon csodálkoznunk, hogy jelenlegi földi életünkben még a tudatunk alatt vannak az előző életünkben átélt események. A múltkor már említettem ezt a példát: ha a kézelőgombomat este leteszem valahová, anélkül, hogy tudatosítanám magamban a helyet, akkor reggel ide-oda szaladgálva fogom keresni, de ha határozottan emlékszem, hogy hová tettem a gombokat, akkor nem fogok ide-oda szaladgálni, hanem egyenesen odamegyek értük. Azon múlik, hogy tudatosan, átgondolva csinálunk-e valamit.

A régebbi korokban tudta az ember, hogy ismételten él a Földön, de évezredeken át nem gondolt erre, mint szellemi tényre. Ezért nem tud visszaemlékezni rá jelenlegi életében. De eljön majd az idő, amikor emlékezni fog, ahogy a négyéves gyermek számára is eljön az idő, amikor tud majd számolni.

Most pedig rátérek a másik kérdésre. A emberben valóban van egy törekvés a körben forgásra. Ez nagyon helyes megjegyzés.

A következőkre kell felhívnom a figyelmüket. Már beszéltünk arról, hogy a kis gyereknek a felállást, járást, felegyenesedést, mozgást stb. meg kell tanulnia. Képzeljék el, hogy fekszenek az ágyban és alszanak, aztán felébrednek egy álom után. Álmában az ember nemcsak forgolódni, hanem repülni is képes. Rendszerint úgy történik, hogy az ember felébred, megszokta, hogy amikor ébren van, talajt érez a lába alatt, vagy egy széket, amin ül. Ágyban fekve ritkán fordul elő, hogy talpával az ágy végéhez ér, tehát talpa nem támaszkodik semmihez. Így egészen szokatlan helyzetben ébred fel. Azt hiszi, hogy a levegőben van és repül. Ez egy hiedelem.

Térjünk rá arra, hogy ha a kisgyereknek előbb meg kell tanulnia a felállást és a járást, akkor ez a felegyenesedett tartás nem sajátja a születésétől fogva. Ezt meg kell tanulnia. Felvetődik a kérdés: honnan van ez a felegyenesedés? Mit csinálunk, amikor járunk? Gondolkozzanak csak el azon, hogy mit csinálnak akkor. Tegyük fel, hogy ez a Föld felszíne.

ÁBRA

Ha itt eleresztünk egy követ, az a Földre esik. Miért? Azt mondjuk: mert a Föld vonzza. Hogy ez pontosan így van-e, mintha a Föld egy fonálon magához húzná, azon érdemes elgondolkodni. Erről is beszéltünk egyszer. Mindenesetre működik egy erő, amely lehúzza a követ, máskülönben nem esne le. Bárhol is legyen a kő, merőlegesen esik a Földre.

Igen, azt is meg kell tanulnunk, hogy ebbe beleilleszkedjünk. Bele kell illeszkednünk a függőleges helyzetbe, ha emberek vagyunk. Egész fizikai testünknek nem lenne értelme, ha nem illeszkednénk bele a függőleges vonatba. Az állatok nem követik a függőleges irányt, mind a négy végtagjukon járnak, és lábujjaik is különböznek az emberi kéz ujjaitól.

Ha azt akarjuk tehát, hogy fizikai testünknek értelme legyen, akkor feltétlenül szükséges, hogy függőleges helyzetbe illeszkedjünk. De vajon, ami a fizikai testnek szükséges, a szükséges-e az étertest számára is? Beszéltünk már arról, hogy nemcsak szemmel látható, kézzel tapintható fizikai testünk van, hanem van egy finomabb étertestünk is.

Ennek az étertestnek nem kell ilyen módon alkalmazkodnia. Megtarthatja a maga szokásait. Milyen szokásokat?

Mint tudják, a Föld gömbölyű. Nappalok és éjszakák váltakoznak. Mi által váltakoznak? Ha teszem azt, itt a Nap (rajzol), amikor a Nap sugarai így beérik a Földet, akkor ezen az oldalon nappal van. Állandóan nappal lenne, ha a Föld nem forogna. Ha ez a félteke átkerül a másik oldalra, akkor azon az oldalon éjszaka van és a másikon nappal.

Nappal és éjszaka tehát azért váltakozik, mert a Föld forog. Gondolják csak el: az ember éterteste ez a finom test gyerekkorban nem illeszkedik a függőleges helyzethez, hanem mindig követni akarja a Föld forgását. Ez az étertest mindig a Föld körül akar mozogni, ilyen akar lenni, ezt a mozgást akarja végezni. Ha az étertest nem akarná végezni ezt a mozgást, akkor az ember – ha a Föld forgásának irányába menne – mindig meg akarna fordulni, mert a kapott lökés fájdalmat okozna. Az emberben kell lennie valaminek, ami állandóan követi a Föld mozgását, mert különben mindig mindene fájna.

Ebből látható, mennyire nem gondolkodik a jelenlegi tudomány. Tudja jól, hogy a Föld forog, és nemcsak azt a mozgást végzi, amit a fizikai test végez, amikor alkalmazkodik a függőleges helyzethez, de akkor nincs test, amely követné ezt a mozgást. Ez a helyzet.

Képzeljék el, hogy elájulnának. Ebben az esetben fizikai testüket és étertestüket elhagyja valami, ami tulajdonképpen lelki-szellemi: az én és az asztráltest. Közben érzik, hogy az étertest forogni akar. Lelkileg-szellemileg úgy forognak, mint amikor felébredéskor úgy érzik, nincs talaj a lábuk alatt. Tehát ha valaki elájul, akkor először szellemileg forog. Szédülés esetén csak a lelki tényező forog. – Ha semmire sem gondolva elindul valamerre az ember, akkor gépiesen csak a fizikai testet mozdítja. Nem gondol a járására, különösen akkor nem, ha mondjuk, köd van az erdőben, hiszen nem tudja, merre menjen. A fizikai test egy bizonyos ponthoz igazodik, néha nem is tud erről. De az út maga egy meghatározott pont felé irányítja Ha köd van, akkor az ember nem lát semmit, akkor a fizikai test nem ismeri ki magát. A étertest viszont a saját mozgását akarja követni, az pedig körkörös. Körmozgást végez, és magával viszi a fizikai testet! Ha csak álmodunk, vagy szédülünk, akkor az asztráltest végzi a mozgást. De menet közben az étertest a fizikai mozgást belevonja a fizikai testbe, és ezt követjük. Ebből látható, hogy az étertest nem földhözkötött. A étertest az emberben nem vesz részt abban, ami a Földön van.

Gondolják csak el: az ember születése és halála között földi lény. Itt kell dolgoznia. De – mint tudják – nem lehet mindig dolgozni. A fizikai test elhasználódik. Az ember mozgatni akarja ugyan fizikai testét, de nem úgy, ahogyan a fizikai test alkalmazkodott a Földhöz: az étertesthez akar igazodni. A étertest azonban közben is akar mozogni, és ekkor az ember táncol. A szokásos tánc egyszerűen azt jeleni, hogy az ember nem a fizikai testét akarja követni, hanem az étertestét. A táncolási vágy éppen arra való, hogy az ember el tudja felejteni fizikai testét, és olyan lénynek érezze magát, amely a világhoz tartozik.

Az ember belső érzése szerint túlságosan is a világhoz szeretne tartozni, és étertestét szeretné követni. Tulajdonképpen többnyire nem szeretne úgy mozogni, ahogy azt a Föld megkívánná tőle, hanem szívesebben követné az étertestét. Nagyon örülne, ha sokat foroghatna körbe, ahogy az étertestnek megfelel. Az embernek tehát hozzá kell szoknia a Földnek megfelelő mozdulatokhoz. Ezeket a mozdulatokat tanítják a nevelés folyamán, ez a torna. Miért tornázunk? A tornának az a célja, hogy az ember jobban tudjon alkalmazkodni a Földhöz, hogy jobban függetlenítse magát étertestétől, és ne azt kövesse. De ahhoz, hogy az ember ne idegenedjék el a nagyvilágtól, a külvilágtól, olyan mozdulatokat is kell végeznie, amelyek nem kötik a Földhöz.

Mint tudják, most a materializmus korában élünk. Azok, akik leginkább vonzódnak a materializmushoz, Nyugaton élnek. Az ősi kultúrával rendelkező, napkeleti, ázsiai emberek nem vágynak különösen arra, hogy a Földhöz tartozzanak. Ők siralomvölgynek tekintik a Földet – sokkal inkább, mint a keresztények. A Keleten, Ázsiában élő ember szeretne a lehető leggyorsabban eltűnni a Földről.

De a nyugati ember nagyon-nagyon szereti a Földet. Ha nem is mondja ki, de legszívesebben mindig a Földön maradna. Ezért aztán azt szeretné – most közbevetőleg el kell valamit mondanom Önöknek. Az étertest az égitesteknek megfelelően akar mozogni. Az égitestek körben forognak, a Föld is körben forog. Az étertest is szeretne korforgást végezni, azonban a fizikai test ki akar lépni ebből a körből. Kemény munkával ki tud törni a körből. De tegyük fel, hogy a nyugati jólétben élő ember nem végez kemény munkát. Mi a helyzet? Kényelmetlennek érzi, hogy az étertest állandóan piszkálja. Az ilyen bifsztek-evő embert folyton piszkálja, kínozza az éterteste, és szeretne kerek mozdulatokat végezni, szeretné követni az égitestek kerek mozgását. A mindenségit, ez aztán kellemetlen! Az étertest folyton táncolni akar, szép kerek mozdulatokra törekszik – de a bifsztek-evő nem tudja követni. Edzeni akarja tehát fizikai testét, hogy legyen ereje ellenállni az őt körbe húzó étertestnek – elkezd tehát sportolni. Nemcsak tornázik, hanem sportol is. A sportolás eredményeként az ember teljesen eltávolodik étertestétől, és csakis a fizikai-földi mozgásokat követi. Egyre jobban kötődik a Földhöz, és mindinkább eltávolodik a szellemi világtól.

Ne gondolják, hogy az ember csak akkor távolodik el a szellemi világtól, ha nem gondolkodik róla, akkor is eltávolodik tőle, ha túl sokat sportol, és ezáltal fizikai testét elvonja az étertesttől. Ez borzasztó az ember számára, sőt, mondhatnám, aggasztó dolog. Minél többet sportolnak az emberek, annál inkább megfeledkeznek a szellemiségről, és haláluk után nagyon hamar vissza is jönnek a szellemi világból. Úgy, hogy ha az, ami nyugaton van, nem kapna némi szellemiséget, akkor a Földet fokozatosan csak olyan emberek népesítenék be, akik már nem is akarnak visszatérni a szellemi világba. De akkor előbb-utóbb csak olyan emberek élnének a Földön, akik azt tönkretennék. Lassacskán ez el is kezdődik. A jelenleg élő emberek ezt már erősen érzik. De ha az emberek már egyáltalán nem akarnak étertestükhöz igazodni, csakis a fizikai testükhöz, az szörnyű állapotokat fog eredményezni a Földön. Ezen megint csak a szellemtudománnyal segíthetünk. Ez azáltal lehetséges, hogy az embert a fizikai testhez láncoló, a földi létet hangsúlyozó mozdulatokkal, másféle mozgást helyezünk szembe.

Manapság az ember számára a földi lét a legfontosabb. Miután Önök már sok előadásomat hallották, bizonyára megértik, hogy az embernek – anélkül, hogy filiszter lenne – vérzik a szíve bizonyos dolgok láttán.

Az elmúlt nyáron, például, Angliában voltam. Amikor onnan elutaztunk, egész Anglia izgatottan várta az esti lapokat egy nagyon fontos hír miatt. Mi volt ez a fontos esemény? A futball mérkőzés eredménye!

Most éppen Norvégiából jöttünk vissza. Sokan kísértek ki minket a vonathoz, de már alig lehetett megmozdulni a rengeteg ott tolongó embertől. Amikor a vonat elindult, felharsant a „hurrá, hurrá” kiáltás. A következő állomáson „éljen, éljen” kiáltással fogadták a vonatot. Persze ez nem nekünk szólt. Megtudtam, hogy futballisták utaztak a vonaton, akik Közép-Európából érkeztek északra, és most utaztak haza.

Mi érdekli ma az embereket? Nem annyira egy olyan esemény, amelytől sok millió ember jóléte függ, mint a fizikai testet az étertesttől elvonatkoztató dolgok. Az ember lassan földi állattá válik.

A világszerte elterjedt és egyre jobban terjedő mozgásokkal másfajta mozgást kell szembeállítanunk: az euritmia mozdulatait. Ezek az étertesthez igazodnak. Láthatóak lesznek az étertest által véghezvitt mozdulatok. Ha a sportot nézik, azt a mozgást látják, amit a fizikai test visz véghez.

Ez rendkívül fontos, mert ezzel egyidejűleg nő a vágy a sport iránt. Nem akarok általában a sport ellen szólni. Ha olyan emberek sportolnak, akik ezen kívül munkát is végeznek, akkor helyén való a sport, mert a munka közben több természetellenes mozdulatot kell megszokni. Ha a sportba a fizikai embernek megfelelő természetes mozdulatokat viszünk bele, akkor helyén való ez a fajta felüdülés. De mi ez a mai sportolás, amelyen olyan emberek vesznek részt, akiknek nincs is szükségük felüdülésre? Akadnak manapság olyan sportolók, akik reggel elmennek a templomba és imádkoznak: „Hiszek egy Istenben...” Aztán kimennek a sportpályára. Ott nem foglalják szavakba, de amit tesznek, a körülbelül így fogalmazható meg: „Nem hiszek egy Istenben, aki megajándékozott egy étertesttel, ami nem érdekel. Húsban és csontban hiszek, ez az én boldogságom!” Látják, uraim, ez a tudat alatti szükségszerű következménye annak, ami ma történik. Nemcsak attól materialista valaki, hogy azt mondja, hallani sem akar szellemiségről, hanem amint láttuk, attól is, hogy olyan dolgokat művel, amelyek az egész ember elszakítják a szellemtől.

A korábbi kérdésre azt válaszolhatom: ha valaki eltéved az erdőben, mert köd van, akkor előfordul, hogy étertestét követi. Ez nem olyan nagy baj, hiszen visszaérkezik oda, ahonnan elindult. Ha az ember forog, az sem olyan nagy baj, ide-oda ingázik az étertest és a fizikai test között. Ez azért van, mert az ember mindkettőhöz tartozik, mindkettőt fejlesztenie kell. Ennek ez a magyarázata. De nyugaton ma általános az a hajlandóság, hogy az ember el akar szakadni étertestétől, és kizárólag fizikai testét akarja követni. Ennek eredménye a tulajdonképpen káros, szörnyű materializmus. Mert a gondolati materializmus nem a legkárosabb. A legkárosabb az a materializmus, amely az embert az állat szintjére viszi. Ez a meggondolandó.

Mi sem könnyebb, mint azt mondani: ez az ember filiszter, a sport ellen lázít, pedig a sport nagyon hasznos. De én nem lázítok a sport ellen. Hadd sportoljon, aki akar, hiszen az ember szabad lény. De teljesen tönkreteszi magát, mint embert, ha csak a sport felé fordul.

Tisztában kell lennünk azzal, hogy széles körben érvényes az, amit a Szociális kérdés magva című könyvem első fejezetében leírtam. Természetesen azt gondoltam, amikor azt írtam: úgy írok, hogy az emberek elgondolkodjanak rajta. Sajnos, nem így történt. Nem gondolkodtak el, és a könyvet nem is értették meg. Többek között azt írtam: igen, van egy nagy, demokratikus, proletár mozgalom, de ha jobban odafigyelünk, azt látjuk, hogy a legtöbb proletár ma azt utánozza, amit régebben a polgároktól látott. Hasonlóképpen utánozzák a tudományt is, mindent tudománynak tartanak, amit az egyetemeken hallanak. Többnyire a szocialisták az elsők, akik azt mondják: szakértőkből álló kollégiumra van szükség stb. Ami pedig a sportot illeti, az természetesen polgári találmány, amit lehetőleg szintén utánoznak. Persze ez nem sikerül teljes mértékben, de a szemléletet átveszik, utánozzák, és az egyedül üdvözítő dolognak tartják. Pedig a proletár mozgalomból csak akkor lehet valami, ha saját impulzust kap, és nem utánozza a korábbi társadalmi osztályokat. Ezért mondtam ezt el Önöknek. Minden téren látható, hogy sajnos éppen a proletár mozgalom kerül a tekintélytisztelet hatása alá. Ezért írtam le ezeket a dolgokat a könyv első fejezetében, és azt reméltem, hogy az emberek elgondolkodnak rajta.

De természetesen a sportolók nem szeretnek gondolkodni. Gondolkodni ugyanis csak az étertesttel lehet. Akárhogy is erőlködnek, a fizikai testtel nem tudnak gondolkodni. Ezért arra a kérdésre, hogy húst, vagy csupán növényeket együnk-e, hogy jobban tudjunk gondolkodni, csak azt válaszolhatom: táplálkozással nem lehet serkenteni a gondolkodást, azt csak az étertest által lehet. Ezért az étertesthez kell fordulni.

Mint láttuk, az étertest azáltal jelzi jelenlétét az emberben, hogy az ember kerek mozdulatokat akar végezni, hogy táncolni szeret, vagy hogy körbe jár, amikor eltéved. Nos, uraim, aki élt már Bécsben, az tudja, hogy a bécsiek szeretnek szórakozni, jó kedélyű, könnyed emberek. Bécsben van a Práter. Ez egy óriási vidámpark. Általában vasárnap mennek az emberek a Práterbe, kivéve azokat a semmirekellőket, akik naponta odajárnak. Lehet ott kapni virslit, látható mindenféle mutatvány. A Práteren belül utak vezetnek, egészen különösen megtervezett utak. Ezeket úgy tervezték és építették meg, hogy mindig visszavezetnek a kiinduló ponthoz. Az ember végigmegy egy hosszú úton, valahol betér az erdőbe, és egy idő múlva ott van, ahol volt: a virslis bódénál, vagy a céllövöldénél. Így szerkesztették meg az utakat. Persze ez nem úgy történt, hogy a tervezők elhatározták: „idecsalogatjuk a bécsieket, hogy jól érezzék magukat”, de az érzéseikre hallgattak, amikor úgy építették meg az utakat, hogy az ember köd nélkül is visszaérkezzék oda, ahonnan elindult. Olyan körbe vezető utakat építettek, amilyeneket az étertest akar, és az ember úgy érzi, eltávolodott a fizikai testétől, és ez kellemes közérzetet okoz. Jó közérzetet teremt ugyanis, ha körbe járunk.

Jó közérzetet okoz az is, ha az út maga is körbe vezet. Akik megépítették a Prátert, azok igyekeztek ilyen jó közérzetet teremteni a bécsieknek, hogy étertestük jól érezze magát, amikor újra meg újra a virslis bódéhoz érkeznek. Ezt nagyon ravaszul tervezték el, és még ma is így van. Megnézhetik, hogy az utak ilyenek. Nem lehet eltévedni, mert az ember körben jár, forog. És ez a forgás, különösen, ha az egész vasárnap délutánt így töltik, akkor valóban jó közérzetet teremt.

Ez természetesen sokkal ártatlanabb jó közérzet, mint ami más dolognak köszönhető, amikor szintén megszűnik a tájékozódó képesség. Például, ha valaki késő este hazajön, és nem tudja biztosan, berúgott-e vagy sem, akkor az ágyára teszi a kalapját. Ha egyet lát, akkor nem rúgott be, ha kettőt lát, akkor berúgott. Ez azért van, mert akkor az asztráltest forog. Ha az ágyban fekvő ember berúgott, akkor forog az asztrálteste. Ha azonban valaki szellemibb módon, a körben járás révén bevonja az étertestet, akkor az étertest forog. Ez a forgás ártatlanabb módja.

A ivászat az asztráltestre hat, a forgás az étertestre. A különbség világosan látható. Az ittas ember nem úgy forog, mint az, aki körbe vezető úton jár. Számára minden forog, mintha asztrálteste lenne maga a Földgolyó, úgy forog, mint a Föld. Ekkor az asztráltest forog.

Amikor az emberek táncolnak, vagy a bécsi Práterban keringenek, akkor az étertest forog, és magával viszi a fizikai testet, ez az ártatlanabb dolog. Azt mondhatjuk: aki táncol, annak az éterteste forog, aki részeg, annak az asztrálteste forog. Aszerint, hogy mit csinál egy ember, meg lehet különböztetni: az étertest vagy az asztráltest működik-e közre.

A mai tudomány még nem foglalkozik ilyen dolgokkal. Ezért nem tud választ adni a civilizáció nagy kérdéseire, mert az emberek nem tudják, hogyan kell kezelni ezeket a dolgokat, hogy ne váljanak teljesen embertelenné. Mert az emberiség egyre állatibbá válhat.

Az emberiségnek be kell fogadnia valami szellemit. Meggyőződésem, hogy akik munkájuk révén megismerik a Földet, vágyat fognak érezni a szellemi megismerésre és fokozatosan megértik majd, hogy a szellem ápolása mennyire szükséges.

Ma ezeket akartam elmondani. Még vissza fogunk térni ezekre a kérdésekre.