Lelkem hangjai
(T.T. saját keze) 2006.05.27. 11:54
Lelkem hangjai
Egy lélek szól e kietlen vidékről, s Te egyetlen sem hallod.
Nem hallod, mert hangja útjában ott áll százezernyi falad.
Falak, melyek fény át nem járhat,
Mik minden ostromnak ellenállnak.
Hittem, mint meséből élt naiv gyermek,
Hogy él e Földön még egy ugyanilyen lélek.
Ki ugyanúgy hisz és remél,
Kinek szívében az örök szeretet emléke él.
Kerestem, kutattam a nagyvilágban, mind hiába,
Mindig került valami más a szeretet útjába.
Hol félelem, hol gyűlölet, hol csupán a
Bezárt lakat kulcsa nem került a zárba.
Lelkem csak egy vigaszt nyújtó, megértő társra vár,
Ki tudja mi az, amikor minden fáj.
Kihez odafordulhat és szólhat néhány szót,
Amikor a világ mindenre nemet mond.
Kint fagyos a világ, sötét van és hideg,
Nincs ki melegítse fáradt, sebzett lelkemet.
Az emberek a láthatatlan koszban élnek,
Nincs itt helye az én piciny személyemnek.
Erre a Földre születtem, de lélekben nem itt élek.
Álmaimban angyalok szívük húrjain zenélnek.
Ott fenn, az otthon lágy melegében
Minden oly csodálatos, tiszta és fényes.
Ott fénytengerben úszva örülünk a létnek.
Egymás karjában csodálunk minden szépet.
Nincs gonoszság, nincs verseny, csak a forró szeretet.
Hisz mindenki tudja, hogy Te és Ő is ugyanaz az Egy.
Itt lenn a Földön ennek nyomát sem látom,
Egy tiszta folt sincs, hol békémet találom.
Minden hazug, minden csak látszat,
Hol vagytok ilyenkor Ti égi játszótársak.
Már csak a remény ég szívem legmélyén.
Hogy egyszer majd Hozzád is eljut a Megváltó fény.
Mi lebontja a hangom útjába állított falakat,
És meglátod majd a mögötte feltáruló valódi
IGAZAT.
(T.T. saját keze)
|