MerKaBa meditáció
Bakos Attila és Egedi-Kovács Melinda 2005.12.27. 16:10
A MerKaBA meghatározása
MerKaBa szó szerinti fordításban szekeret jelent héberül. Az ősi Egyiptomban
(a 18-dik dinasztia idején) jelentette MER= forgó fény mező, KA= szellem és BA= lélek.
"A Mer-Ka-Ba - egy olyan különlegesen forgó fénymezőre utal, mely képes a testet és a szellemet egyik világból - valóságból - dimenzióból , a másikba szállitani. Ez egyben a teremtés ősi mintázata is, mely alapján keletkezett minden ami létezik."
MerKaBa meditáció
A MerKaBa egy energia mező, amely a körül létezik, aki a feltétel nélküli szeretet terében van és szintén létezik minden élő körül az egész univerzumban. Amikor a MerKaBa aktivizálódik az adott személy körül akkor teljes védelemben van az adott személy az univerzum szeretete által. A MerKaBa meditáció lehetőséget ad a mély spirituális fejlődésre. Egyensúlyba kerül az összes csakra működése és az egyént tökéletes szinkronizált agyműködéshez segíti. A jobb agyfélteke - vagy az érzelmi aspektusa az agynak, tudja hogy lehetséges a felemelkedés. A bal agyfélteke a másik oldal, a logikus dolgokkal és a lineáris idővel számol illetve dönt és szkeptikus marad a felemelkedés lehetőségével kapcsolatban. A MerKaBa tanítás alapja a szent geometria, ezáltal elcsitítja a bal agyfélteke kételkedő természetét. A meditáció magában foglalja a pránikus lélegzés technikáját amely által élet, erő, energia közvetítődik a testbe megegyező módon ahogyan a delfinek és bálnák lélegeznek.
A felemelkedés eszköze
Mit jelent pontosan az amikor arról beszélünk, hogy a MerKaBa a felemelkedés eszköze? A MerKaBa meditáció által megértjük hogyan működnek energiáink és visszatérve a forráshoz, szent teret alakíthatunk ki magunk körül szeretettel és örömmel megtöltve. A MerKaBa szó szerint egy erőtér amely körül vesz minden élőt és aktivizálódik amikor a feltétel nélküli szeretet állapota fenn áll. Az emberi test esetén az aktivizálódás, hogy a bonyolult energia mező kiterjed a test köré egészen 16-17 méter átmérőjűre. Ezen meditáció által megértük mi is ez az érzés és segít energiáinkat újra rendezni hogy megtarthassuk a magasabb rezgését a szeretetnek a mindennapokban. Rendkívül erőteljes ezen meditáció és ezért szükséges legfőképpen hogy a szeretet legyen mindig az előtérben. Amint felerősödnek a szív energiái akkor az egyén megtalálja azon magasabb energiákat amelyekre mint az 5.-ik dimenziós térre hivatkoznak. Így a gondolatok ( és a félelmek is) sokkal gyorsabban létrejönnek amikor az aktivált MerKaBá-ban van, amely jelenti egyben azt is hogy felelősséggel kell lenni azzal kapcsolatban hogy mit gondolunk ezért szükséges hogy tiszták legyenek gondolataink és cselekedeteink mindenkor. A kifejezést 'felemelkedés' széleskörben használják különféle szövegkörnyezetben. Azonban a MerKaBá-val kapcsolatosan az alábbiakat jelenti: emelni az energia szintjét a fizikai testnek (gondolatok, érzelmek...), képesség ráhangolódni magasabb energiákra és ezáltal információk elérése valamint érzékelni az energia mezőket nem kapcsolódni/kötődni alacsonyabb érzelmi frekvenciákkal mint a félelem, düh, kételkedés megfigyelhető elmozdulás egy magasabb tudat állapot felé ezáltal tudatában leszünk a létezés más formáinak, realitásának Sokan azt hiszik a felemelkedés szószerinti elszakadást jelent a földtől azonban sokkal inkább jelenti hogy a mennyországot hozzuk le a mindennapok világába. Ez egy teljesen új jelentést ad a mennyországnak ellentétben a korábbival amit ez egyén elhagy. Amit elmozdul tudatosságunk a napfonat (solar plexus) szintjéről a szív központ irányába akkor elkezdünk szeretetet adni minden érzelmünkhöz amit kapunk a külvilágból és ezt küldjük mindenki felé. Ez megváltoztatja a megértését a mindennapi eseményeknek és átalakítja mágikussá, színessé, élővé. Ekkor mi igazán élvezni fogjuk ezen földi tanulást, tapasztalást.
Fizikai felemelkedés: Kundalini
A felemelkedés az a folyamat amikor a mi fizikai formánk megtapasztalja azt, hogy amint elmozdulás történik gondolataink és érzelmi mintáinkban akkor ez visszahat a fizikai testre is. Megérteni azt hogyan mozognak az energiák a testben egyfajta átalakuláshoz vezet, amelyet megtalálhatunk a kundalinival kapcsolatban is. (Ezt az ősi Indiában a tantrikus jógában tanították illetve fejlesztették ki.) Azt tanították hogy minden személynek van egy hatalmas energia gyűjtője amely a gerinc alsó végénél helyezkedik el .Ez szándékosan illetve meditációval és koncentrációval felemelhető a gerinc mentén egészen a harmadik szemig. A kundalini energia felemelkedik amennyiben a csakrák kiegyensúlyozottak energetikailag illetve az energia csatornák is. Ezen csatornák jellegük szerint a következöek: ida (női) ,pingala (férfi) illetve a szushumna. Ezek végig haladnak a gerinc mentés és mindegyik csakrával kapcsolatban vannak. Ez a tantra jógát tanulóknak évekbe kerül és rengeteg hosszas gyakorlásba. De nagy az ő jutalmuk, mivel amikor felemelkedik a kundalini akkor egy magasabb tudatállapot jön létre amelyet megvilágosodásnak szoktak nevezni. Napjainkban ezen folyamat spontán módon is megtörténhet egyfajta genetikus előnyként vagy gerincsérülés kapcsán illetve magasabb energiaszint létrejöttével meditáció által. Ezt sokan hirtelen melegként érzékelik, villanásként vagy színes fényként a szemben, hangokként a fülben. Néha kellemetlen érzésként a gerincben. Ezért veszélyes is lehet ezen hatalmas energia hirtelen felébredése, különösen ha váratlanul éri az embert.
Felemelkedés vagy Leereszkedés
A fontossága hogy emeljük a test energiaszintjét, mert ezáltal magasabb rezgéseket vagyunk képesek megtartani. Tudjuk, mi történik ha külföldi nyaralás során a hajszárítót magasabb feszültségű konnektorba dugjuk. Kiég. Ugyanez történne velünk fizikailag, ha engednénk leereszkedni ezeket a finom energiákat anélkül hogy előtte fokozatosan rá ne hangolódtunk volna. Legtöbbünk felsőbb énje - amely része multidimenzionális létezésünknek - ezeken a finom frekvenciákon létezik és így a testünkben is el tud helyezkedni. Ez az alapja annak, hogy létrehozunk építészetileg szent épületeket mint a templomok vagy a katedrálisok, hogy ilyen módon hívjuk Isten-t a házba. Miért lenne ez másként saját fizikai struktúránkkal amely ugyanazon geometriai arányokon alapul. Mi élő, lélegző templomok, biotemplomok vagyunk amely magasabb tudatállapot felé halad a bolygónkon. További előnye ezen meditációnak hogy különféle frekvenciákra hangolja rá a testet az idők folyamán. Továbbá felkészít minket a megváltozott állapotára a valóságnak amelyet néha szédülésként, émelygésként vagy még akár fejfájásként tapasztalhatunk meg ha próbálunk harcolni ezen megváltozott állapot ellen. A felsőbb én leereszkedése jelen van különféle kultúrákban a mitológián keresztül egészen a legendákig generációk hosszú sora óta. Különféle módon ábrázolták ezt: a Szent szellem ereszkedése, visszatérése az Egynek akik bűnök nélküli fehér lovon ( a keresztényeknél és a hinduknál) , a galamb visszatérése a Szent Grál-hoz , a pegazus aki a katonát hozza a görögöknél. Közös ebben a témában, hogy az Egy visszatér és a legnagyobb káoszból helyreállítja a rendet. A felsőbb tudatnak ez a formája, a leereszkedése ebbe a világba nem új, a történetek arról hogy angyalok és istenek meglátogatják az embert eléggé ismertek. Ők ahogyan mondták "tűzszekereken" (a hinduknál) vagy kocsin amely úgy nézett ki mint "kerekek a kerekekben" (Ezekiel-nél). Az alap koncepció ugyan az... a felsőbb tudatnak valamilyen járműre van szüksége, hogy a sűrűbb anyagba léphessen. Itt jön elő a MerKaBa koncepciója, mint az a jármű amelyet ha aktiválunk akkor ezzel saját energiáinkat ezen szent struktúrával átalakítjuk és ezáltal a finom energiák háza lehet és ezáltal felsőbb énünknek ( a mi kapcsolatunknak az Isten-hez) és így képesek leszünk megváltoztatni tudatállapotunkat és ekkor igazán "sétálhatunk világok között".
MI IS EZ A MERKABA?
Sok maradandó hatása van amennyibe rendszeresen végzi valaki ezen meditációt ( amely úgy napi 15 percet vesz igénybe és minden nap gyakorlandó lehetőség szerint ). Ezek lehetnek fizikai érzésektől kezdve egészen gondolatok és imák megvalósulásáig. A MerKaBa mellet természetesen végezhető más meditáció is ez viszont akkor működik jól ha először létrejön egy tiszta csatorna a Felsőbb énhez.
Kundalini: amint a MerKaBa középpontja is a gerinc alsó végénél van mint a kundalininek ezért közvetlen hatással van rá. A védikus szemlélet szerint a kundalini energia a gerinc alsó végénél helyezkedik el mint egy spirál vagy egy összetekeredett kígyó amely bizonyos körülmények között felemelkedik illetve kiegyenesedve a gerincet körülvevő energia csatornákon felfelé halad. Ezen szunnyadó energia felemelkedéséhez szükséges hogy az energia szabadon áramolhasson felfelé és ezáltal kifejthesse pozitív hatásait a csakrákra illetve az energia csatornákra a szervezetben. A MerKaBa elősegíti ezen folyamatot az energia mezők kiegyensúlyozásával a testben. Továbbá a blokkolt energia csatornák kitisztulnak valamint a csakrák is tisztulnak általa.
Szférikus (gömbszerű) lélegzés: ezen folyamat során az energiát a prana csövön keresztül veszi fel a szervezet. Ez magában foglalja a prana (éther) felvételét a kozmoszból és a Földből amely a köldök és a szív közötti területen egyesül egy kis energia gömb formájában. Ezután kisugárzódik egy nagyobb gömbbe a test köré. Innen származik a gömbszerű érzése ezen energia áramlásának. Így az energiát közvetlenül a testből (energia) vesszük és nem másodlagos formából mint az étel. Ezt a módot használják a delfinek-bálnák is illetve azok akik azt választották, hogy nem esznek ételt egyáltalán őket nevezik ....lélegzőknek. /talán ez a legjobb kifejezés/
Nyitott szívcsakra: a 21.-dik lélegzetnél a prána gömbje a köldök magasságából áthelyeződik a szívcsakra magasságába. A gömbszerű légzés folyamán felemelkedik a prana a szívcsakra magasságába és általa kisugárzódik egy nagyobb gömbbe a test köré. Amennyiben ezen folyamatra koncentrálunk akkor felerősödve érezhetjük hatását és érezhetjük kapcsolatunkat a világgal a szívcsakrán keresztül. Amint ezt tesszük és minden így kapott érzést szeretettel fogadunk akkor ez elősegíti a felemelkedés folyamatát.
Tisztító eszköz: a MerKaBa energiák erőterét hozza létre a testkörül egy rendezett, meghatározott formában illetve az adott személy energiáit rendezi. Ekkor ha bármely tárgyra harmonikus frekvenciát viszünk a MerKaBa erőterébe akkor (a szívcsakrán keresztül) akkor állóhullámok alakulnak ki annak a tárgynak megfelelő jellegzetességgel. Ez használható instabil állapotok mint a stressz vagy akár a környezet szennyezés megszüntetésére. Ezen módszert tanította korábban Drunvalo Melchizedek és ebből alakította ki speciális berendezését Bob Dratch. Ezen berendezés MerKaBa teret hoz létre amellyel sikeresen lehet a légkört megtisztítani a szennyeződésektől. Azonban mint Drunvalo rámutatott a leghatásosabb ezt tenni az ember saját maga által létrehozott MerKaBa-val.
Teremtő eszköz: amikor szív központú tudattal rendelkezel akkor magasabb frekvenciájú energiák alakulnak ki a MerKabá-ban amely "technikailag" 5.-ik dimenziós állapot. Ennek olyan közvetlen következményei vannak mint a gondolatok megvalósulása sokkal gyorsabban, mint ahogy egyáltalán képesek lennénk megtapasztalni. A MerKaBá-val létrehozhatjuk saját, szent biotemplomunkat amely mindig velünk van.
A MEDITÁCIÓ ÁTTEKINTÉSE
A következő összefoglalás segít megérteni a folyamatát és lépéseit ezen meditációnak.
Mielőtt elkezdenéd a meditációt: A legfontosabb része a meditációnak a megfelelő szándék és a szeretet. A leglényegesebb hogy a meditáció során hogy a gerinc egyenes legyen. Továbbá minden egyes be és kilégzéskor maximálisan szívjuk be illetve fújjuk ki a levegőt tüdőnkből. A szférikus légzés a legfontosabb része a meditációnak. Az orron keresztül kell lélegezni kivéve ahol erre más utasítás van. (pl. kilégzéskor ) A kézpozícióknál fontos hogy az ujjak felfelé mutassanak. Mielőtt elkezded először képzeld el a Nap és Föld tetraédert és láthatod az arányait ezen formáknak az ábrán.
13 Tisztító lélegzet: A 13 tisztító lélegzet célja hogy a test "elektromos áramköreit" tisztítsa, harmonizálja. A különböző kézpozíciók (kéztartás) és a szemmozgások optimalizálják az energia áramlását a testben. A szemmozgások leginkább abban segítenek hogy a helyreállítsa az agy és tobozmirigy valamint az agyalapi mirigy ( hipofízis ) közötti kapcsolatot.
Amint belélegzel nézz fel és képzeld el amint a fény jön a Nap-ból v. kozmoszból és megtölti teljesen a felső tetraédert. Amikor kilélegzel nézz le és képzeld el hogy ugyan ezen energia jön a Föld-ből és megtölti az alsó tetraédert. (Itt fontos a nemnek megfelelő tetraéder elhelyezkedésre ügyelni. Lásd TETRAÉDEREK a részletes leírással.) Majd nézz előre és nézz fel majd következik az IMPULZUS a szemek a föld felé haladnak gyorsan. A gyors szemmozgás átáramoltatja a fényt a tetraédereken és az a Föld felé áramolva átalakul.
Fontos a belégzés - kilégzés - benntartás illetve várakozás a belégzésre-impulzus ritmusát illetve számát fejben tartani.
A fény gömbjeinek létrehozása: A fény gömb először a köldök magasságában jön létre majd elmozdul a szívcsakra irányába. A prana a Nap és Föld tetraéderen keresztül megtölti a prána csövet, és egy grapefruit formájú gömb alakul ki. Amint növekszik eléri egy foci labda méretét majd brilliánsan ragyogó lesz. Ezen lépésnél amikor kilélegzel összeszorított ajkakkal kell kilélegezni kifújva a levegőt teljesen. Ekkor a gömb kiterjed a test köré.
Ezután három stabilizáló lélegzet következik és a prana továbbra is áramlik a Föld és Nap felől és kisugárzik a külső gömbbe. A belső kisebb gömb is megmarad a köldök magasságában. Majd lassan felemelve kezeidet a szívcsakra magasságába emeled a gömböt, amely rögzítődik ezen helyen kilégzéskor.
Ez a természetes pihenő helyzet a meditációban. Az 5.-ik dimenziós térben vagy ahol amikor lélegzel kisugárzod az energiát az Univerzum felé a szívcsakrán keresztül. Csak a legmagasabb szintű gondolatok illetve szándékok legyenek veled mert itt a megvalósulás állapotába kerülnek.
A tetraéderek forgatása: Amint kényelmesen érzed magad az utolsó lépés előtt akkor elkezdheted forgatni a tetraéder mezőket. A kezek maradjanak az öledben és minden egyes kilégzést tedd összeszorított ajkakkal és gyorsan.
A legfontosabb amire emlékezned kell itt 3 csillagtetraéder van. Egy mozdulatlan marad és a fizikai testhez kapcsolódik. A második női/mágneses és jobbra forog, a harmadik férfi/elektromos és balra forog. Ezen tetraéderek képesek egy azon térben egyszerre jelen lenni eltérő tulajdonságuk miatt! Amint forgatod őket a Fibonacci arányoknak megfelelően ügyelj arra hogy a férfi/elektromos balra forog 34-es míg a női/mágneses jobbra forog 21-et ezen idő alatt.
Tehát nem a felső és az alsó tetraédereket forgatod jobbra illetve balra. Az alsó és felső együtt forog. Itt három csillagtetraéder van melyek állnak egy-egy Nap és Föld tetraéderből, tehát összesen 3*2=6 tetraéder illetve 3 csillagtetraéderről van szó.
Amint eléred a 24.-ik lélegzetet érzékeld/érezd amint az energia mező 16-18 m átmérőjűre kiterjedt a tested körül. Ennél a pontnál elidőzhetsz addig amíg csak akarod érezheted a szent mivoltát az 5.-ik dimenziós térnek amelyet magaddal vihetsz a nap hátralévő részében. (illetve úgy 36 óráig)
HALADÓ MERKABA UTASÍTÁSOK:
Amikor folytatod a haladó MerKaBa lélegzeteket akkor folytasd közvetlenül a 24.-ik után. A kéztartás változatlan és be illetve kilégzéskor a megfelelő módon forgatod a tetraédereket. A fő különbség itt a formákban van-- Oktaéder és dodekaéder. Szintén fontos hogy három darab mindegyik formából, egy marad állva a másik kettő ellentétes irányban forog. Különböző sebességgel forognak a balra forgó a gyorsabb. Itt ne hagyd abba semmiképpen a meditációt.
Az energia mező csak a 27.-ik lélegzetbél fog stabilizálódni amikor "gyorsabban, mint a fénysebesség" létrejön. A befejező 28.-ik lélegzetnél képzelj el egy arany/fehér fényt amint a gyökércsakrából a (az alsó vége a prána csőnek) a szívcsakrához megy. Majd kilégzéskor képzelj el egy vörös fényt amint kijön a szívcsakrából a megfelelő szögben és rögzíti az energiákat a megfelelő helyen. Kilélegzés szintén összeszorított ajkakkal történik .Ezen a pontnál befejezheted a meditációt és maradhatsz ezen állapotban ameddig csak akarod. Felsőbb én- Mindent látó, mindent tudó aspektusa önmagunknak amelyre többen mint Isten, Forrás vagy Oltalmazó-ként hivatkoznak. Bármelyiket is használjuk, azon részünket képviselik amely túl van téren és időn és a mi személyes kapcsolatunk a magasabb dimenziókhoz.
Kéztartás (mudra)- Ez a szanszkrit eredetű kifejezés kéztartást, kézpozíciót jelent. Használatuk során a meditációk alatt különféle energetikai részével vannak kapcsolatban a testnek illetve arra gyakorolnak hatást.
Összeszorított ajkak/ kilélegzés- Szorítsd össze ajkaidat mintha fütyülnél. Lassan lélegezz ki az így kialakított lyukon majd egy hirtelen erőteljes kifújással a a maradék levegőt is fújd ki a tüdőből.
Platon-i építőkövek- Ezen öt geometriai forma az alapja mindennek az univerzumban. Mint a névből is látható Platon-ra hivatkozik aki tanította ezeket tanítványainak akik ezoterikus ismereteket tanultak nála .Azonban ezen ismeretek jóval korábbról származnak. Ezen öt forma az Élet virága formából származik amely a legszentebb forma amely a teremtést képviseli. További információk ezen képpel/formával kapcsolatban ezen web site-on találhatók:http://www.floweroflife.org
Prána- szintén ismert mint éther, az alap energiája az életnek megtalálható mindenhol az univerzumban. benne van minden ételben amit megeszünk valamint a levegőben is amit belélegzünk még érzelmeinkben is megtalálható. Azonban a legközvetlenebb forrása ezen energiának a testünk középpontjában lévő prána cső. Amikor közvetlenül innen veszzük az energiát akkor nem szükséges az élelmiszerekből venni mint ahogyan általában azt a napfonat központon keresztül tesszük.
Prána cső- Ezen cső átmérője megegyezik a mutató és hüvely ujjunkkal formált kör átmérőjével. Ezen cső keresztül megy a testen a fejtetőtől a gátig. A prána cső a test valódi középpontján megy keresztül a gerinc előtt és nem a gerincben mivel az sokkal hátrább van.
Impulzus- gyors szemmozgás amelyet használva küldünk energiát keresztül a tetraédereken a föld felé. Nézz fel amennyire csak lehet majd gyorsan vidd le tekinteted a padló felé. Esetenként érezheted amint egy bizsergő érzés keresztül fut a gerincen.
Szférikus lélegzés- Ezen kifejezés azon energia áramlásra vonatkozik amikor a pránát közvetlenül a kozmoszból és a földből vesszük. Ekkor a prána csövön keresztül a szívcsakránál keveredik ezen kétféle energia és a csakra által kisugárzódik egy körkörös formába a test köré. A szférikus légzés amit mi emberek elfelejtettünk, azonban a delfinek és bálnák igy lélegeznek. A MerKaBa meditáció segít emlékezni hogyan tegyük ezt újra.
Csillag tetraéder- Egy felfelé és egy lefelé mutató tetraédert összetéve jön létre, így együtt egy hat csúcsú csillag alakzat. Ennek két dimenziós formája Dávid csillagként ismert vagy Salamon pecsétjeként
|