UTOLSÓ PERCIG
( Petrás János )

Utolsó percig,
Tartjuk magunkat,
Amíg visz lábunk,
Megyünk tovább.
S ha majd a zászlónk,
Kihull kezünkből,
Vedd fel, s te vidd tovább.

A fákról lehullott minden levél,
A darvak keletnek szállnak,
Hideg az éjszaka, tombol a szél,
Az ágyúk sorfalat állnak.

A távolban kondul egy öreg harang,
Hosszúra nyúlnak az árnyak,
Keresztet vetek és elindulok,
Háborúban nincs vasárnap.

A lövészárokba nem jut le fény,
Harcigáz marja számat,
Szuronyt szegezz és rohamra fel,
Vér festi most át a tájat.

Szögesdrót tépi kopott ruhám,
Kúszom a mocsokban, sárban,
Zsebemben gyűrött fénykép lapul,
Értük kell végig csináljam

PÁSZTORTÜZEK

( Petrás János )

Valahol pásztortüzek gyúlnak
És a lángok az égbe nyúlnak
A feledés homálya
Lassan elmossa a múltat

De míg a mesék igazsága
Száll szájról szájra
Addig van remény, hogy
Megmarad a magyarnak hazája

Kik egy tőről fakadtunk
Most szerte-szét szórattunk
És testvér a testvérnek
Egymás farkasává váltunk

Csak a legendák világa,
Őrzi még magában,
Egy szebb jövő ígéretét,
A sötétség nyomában.

Egy ősi dallam hangját,
Megtört szívek dúdolják.
És a keserű bánat morzsáit,
Édes borba fojtják.

S mint nehéz esőcseppek,
A könnyek úgy peregnek,
Siratják a hajdan volt,
Dicső büszkeséget.

De amíg Isten megtart minket,
S nyelvében él a nemzet,
Addig ezer gyökér összeköt,
Itt minden magyar lelket.

Ahogy a csillagok felettünk,
Szabadnak születtünk,
És táltosok, regösök,
Harcos utódait nemzzük.

FELVIDÉKI INDULÓ

( Petrás János )

Drága Felvidék, édes otthonom,
Sújtson megvetés, ha földem elhagyom,
Megtörni nem fogok, itt éltem, itt halok,
Áldom az Istent, hogy magyar vagyok.

Falvak, városok, végtelen mezők,
Halljátok hangomat, ősi szent rögök, 
Elment tatár, török, Trianon sem lesz örök,
Léptünk zajától a föld is mennydörög,

Templom, iskola, ódon kőfala,
Hol szép nyelvén tanult sok jó atyámfia,
Rákóczi tábora, ébredj, most vagy soha!
Ezt várja tőlünk Isten és haza.

BORDAL

( Martos F. – Huszka J. )

A kulacsom kotyogós, kotyogós,
Hej, a gégém iszamós, csuszamlós,
A járásom kopogós, kopogós,
Ha cifrázom, ropogós, ropogós.

A kulacsom kotyogós, kotyogós,
Hej a gégém iszamós, csuszamlós,
A járásom kopogós, kopogós,
Hej, ha kicifrázom ropogós.

Borban az igazság, borban a vigasz,
Borban a felejtés, borban a tavasz,
Illatos a nedve, mint kies mező,
És a bánat benne gyöngyöző,

Borban az igazság, borban a vigasz,
Borban a felejtés, borban a tavasz,
Borban él az élet s benne messze széled,
Minden bánatunk, rajta hát igyunk!

TURUL

( Petrás János )

Hordozzák a véres kardot,
Apáink vére hullott,
A múltunk újra megkísért.

Ki most szívét máshol hordja,
Árulók szekér tolója,
Rút testét a kutyáknak vessék.

Jöjj, jöjj, turulmadár,
Magyarország rossz úton jár.
Édes turulmadár,
Téged hazád visszavár

Ősi földünk, hozzád szólunk,
Gyönyörű Magyarországunk,
Ébredj, pusztákon vágtató vad szél.

Medrükből a folyók kilépnek,
Utat tör újra az élet,
Felnyög a föld, nyílik az ég.

Örvény fonta arany haját, 
Hegyek ránca zord homlokát,
Mohos kő az öregapja,
Minden ősét elsiratta,

Két tűz szeme lángolása, 
Vihart kavar szárnycsapása.
Csillagos ég lepedője,
Legszebb lány a szeretője,

Ég zengése komor hangja,
Hold sarlója éles karma,
Lába nyomán forrás fakad,
Előle a szél is szalad

LEGENDA

( Petrás János ) ( Kiss Menyhért nyomán )

Egy szegény, szúette zsúpfedelű házban, 
Hó hullató, titkos téli éjszakában,
Ült egy sápadt asszony, álmodozó szemmel,
Az ujja közt orsó, a guzsalyán kender, 
Mint két rózsabimbó, az öreg tő mellett,
Úgy játszik előtte két viruló gyermek.

Kedvderítő vendég nem járja a házat,
Két látogatója a gond meg a bánat,
Mégis mikor leszáll a csillagos este,
Gyermekek szoknyáját húzkodják esengve,
Szívünk a Szent Anna tó partján barangol,
Mondjon mesét, kérjük, édesanyánk arról.

Szegény asszony szeme belevész az éjbe,
Perdül a rokkája, suhan a meséje,
Fehérgyopár szegte, nagy hegyek tetején,
Élt két irigy testvér bús váruk rejtekén,
Egy idegen úrnak arra vitt az útja,
Színarany hintóját hat paripa húzta.

Az egyik testvérhez betért vendégségbe,
Aki a hintóra szemét rávetette,
Hét falut is ígért, de sehogy sem kapta,
Elő még egy hordót, verjük azt is csapra,
Hanem akkor játsszunk, döntsenek a kockák,
S így nyerte el tőle aranyos hintóját.

Reggeli napfénynél testvéréhez hajtott,
Kiből az irigység e szókat hallatott, 
Megmutatom majd én néked holnap reggel,
Mikor fényes hintóm szép álmodból felver,
Drága ékkövekkel színültig rakatta,
Tizenkét szűzleányt elébe fogatta,

Húznák a leányok, majd’ belé szakadnak,
De csak nem mozdul az semmilyen parancsnak,
Végig csap az ostor egy Anna nevű lányon,
Nem egyszer, nem kétszer, ki tudja vagy hányszor,
Tűrt, amíg tűrhetett, jámbor nép módjára,
Míg nagy keservében szóra nyílt a szája,

Nyelne el a föld, hát mindünket itt nyomban,
Ekkor már szemében különös láng lobban,
Átkozza azt is, ki világra hozta őt,
Láss csodát, nyílt a hegy, és a vár összedőlt,
Maga alá gyűrt az embert, kincset, házat, 
S helyében csillogó víztükrű tó támadt.

Ezüst csíkban porzik a víznek smaragdja,
Hol tizenkét hattyú úszik ki a partra,
Mind a tizenkettő széplánnyá változik,
Csak az Anna marad, s holtig imádkozik.

VÉRREL ÍROM

( Petrás János )

Ablak rácsai között,
Beszűrődik a fény,
Mint egy alattomos,
Mindenre kíváncsi kém.

Vérrel írom a falra,
Ne hagyjatok egyedül,
Miért nem érti meg senki,
Így biztos nem sikerül.
Szemembe könnyet csalnak,
Az utolsó éjszakák,
Szükségem van rátok,
Már nem bírom tovább.
Nem bírom, nem bírom.

Szívem a torkomban dobog,
Fehér vagyok, mint a fal,
Vergődöm az ágyon,
Mint a partra vetett hal.

Kezemet láncok súlya,
Húzza a föld felé,
A padlóra roskadva,
Csak nézek magam elé.

Számban még néha érzem,
A szabadság ízét,
Oly távol vagytok tőlem,
És nem jön a segítség.

MAGAD URAM

( Petrás János )

Ma még csak kér, aki holnap már elvesz,
És bármid volt, bíz’ annak árnyéka sem lesz,
Törvényt ül feletted az, ki nem is ismer,
Idegen kezektől megtörten hullasz el,

S ha lenne is jártányi erő még benned,
Az is csak azért, hogy temetőd megleld,
Kivont kardú kuruc őseid sírjukban,
Magatehetetlen forognak kínjukban,

Bitang, ki nem látja, mit hoz a holnap,
Szemére hályogot húz sok hamis pap,
Süketek és vakok országa lettünk,
Máshonnan vezénylik nyomorult életünk,

Teszik, míg tehetik, ők nem szégyenlősek,
Talpraesett magyar, lesz-e ébredésed?
Meddig tűröd még te mind azt a balsorsot,
Miről balgán hiszed, hogy az Isten sújtott?

Lépj elő, szerelmes népem, a sötétből,
Mutasd meg végre, hogy különb vagy bárkitől,
Alkoss új rendet a végtelen káoszból,
Magad uram, magyar! Hisz nincs más, ki érted szól.

JÓKÍVÁNSÁG

( Petrás János )

Kívánok én sok minden jót az új esztendőre,
Földig lógjon januárban le a tehén tőgye,
Ki ne fogyjon kolbászból a kamra februárra,
Minden asszony kerekedjen március havára.

Sej! Haj!
Szebbet, mint tavaly!
Ürítem a poharamat,
Nem teszek én fogadalmat,
Az ördöggel cimborál,
Ki nekem prédikál.

Isten tartsa meg kendteknek minden jó szokását,
Férfiember áprilisra nyomjon vagy egy mázsát,
Vasvilla űzze ki a rossz nyavalyát, a rontást,
Májustól júniusig eső mossa a szántást.

Adjon az ég annyi áldást, mint levél az ágon,
Júliusban a sok gyümölcs pálinkává váljon,
Hegedűszó mellett teljen el a vén augusztus,
Szeptemberre a tojásból keljen ki a tyúkhús.

Kívánok még bőséget és tenger hosszú éltet,
Édes szőlőt szüreteljen, mit október érlelt, 
Novemberben sonka lógjon az akácfa füstön,
Decemberre még a jégcsapból is bor csöpögjön.

Hétfő után a kedd jöjjön,
Aki fáradt, székre üljön,
Kerge birka hadd szaladjon,
Ami megvolt, megmaradjon,
Bolond ember egyen meszet,
Pénzért vegyen aranyeret,
Aki nem tud, ne repüljön,
Irigyekbe ménkű üssön,
Borvirágos jószerencse,
Megmaradjon mindörökre.
B. Ú. É. K.

HAJDANÁN
( Petrás János )

Hajdanán egy székely,
Kiment az erdőbe.  
Csalta egyre beljebb, 
Tündérek meséje, 
Arra sétált, 
Hol madár se járt, 
Erdő mélyén,  
Hazára talált.

Halljátok, magyarok!
Szkíták, hunok, avarok!
Egy húsból, egy vérből, 
Véletek egy vagyok.
Halljátok, magyarok! 
Szkíták, hunok, avarok! 
Egy húsból, egy vérből, 
Egy törzsből fakadok.

Hajdanán egy kun lány,  
Zöld mezőre tévedt, 
Szép hosszú hajából,  
Levágott egy tincset 
Vitte szárnyán, 
Könnyű fuvallat,
Mezők selyme,
Hazája maradt.

Hajdanán egy csángó,
Kiült a nagy hegyre,
Szíve messze szállt, mint
A költöző fecske.
Hallgatta, 
A fenyők zúgását,
Fentről nézte
Kedves hazáját.

Hajdanán egy vén jász,
A szikes pusztát járta,
Lelkét melengette,
Tücsök muzsikája,
Száraz kórót,
Kergetett a szél,
Napnyugtára, 
Ő is hazaér.

Hajdanán egy palóc, 
Dombok alját rótta,
Hűs patak vizével,
A szomját oltotta,
Vándor botját,
Földbe leszúrta,
Szép hazában,
Rügy fakadt rajta.

HIMNUSZ

( Kölcsey F.- Erkel F. )
( Részlet )

Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors, akit régen tép
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt