LÓRA TERMETT
( Petrás János )

A magyar lóra termett, nem szamárra, 
Harcosként jött a világra.
A próféták,
Megírták,
Egyszer elküldi Isten az ostorát,

És ha Isten velünk, ki ellenünk,
Mert csak Ő vezetheti fegyverünk,
Ha az igazság,
Zászlaját,
A mi vérünkkel áztatják.

Kardom megforgatom,
Szélben táncoltatom,
Lássátok, puszták és hegyek.
Vágok napnyugatnak,
Vágok napkeletnek,
Engem így neveltek.

A magyar imádkozik a lelkekért,
Tiszteli őseinek hitét. 
Hogy ha kell, 
Letérdel, 
Tűzzel, vassal keresztel.

S ha az égen kigyúlnak a csillagok,
A hős hadak útja felragyog,
Látnod kell,
A szíveddel,
Hogy semmi sem ér fel e sereggel.

SZÉP HELYEK

( Petrás János )

Engem már csak is szép helyek várnak,
Kék hegyek, zöldülő mezők.
Ahol nem lesz több kín s nem lesz bánat,
Csak angyalok mindenfelől.

Lehetnék könnyű erdei szellő,
Lehetnék ringatódzó ág.
De én úgy, mint egy vad viharfelhő,
Csak tomboltam éveken át.

Most, hogy meg kéne végre pihennem,
Most, hogy fáradtnak érzem mindenem.
Talán még egyszer jónak kéne lennem,
Aztán jöjjön, aminek jönni kell.

LÁTOD HAZÁM

( Petrás János )

Látod hazám,
Édes hazám,
Életem érted,
Feláldoznám.

Több ezer év,
Miért nem elég?
Hogy korhadt keresztjét,
Hordja e nép.

Fegyvert csőre tölt,
Vadászgép süvölt.
Utolsó parancsszó
Ó ó ó 
Felperzselt harcmezőn,
Az osztag előre tör,
Felettünk tűzgolyó
Ó ó ó

Ha szólítana,
Az ősök szava.
Nem riaszt vissza,
Lőpor szaga.

Szikrákat szór,
A gyújtózsinór.
A szél otthonomtól,
Messze sodor.

Látja anyám,
Édes anyám.
Nem vallok szégyent,
Búsulni kár.

Láncából kitört,
S megindul a föld,
Nem tűr meg hátán

Rút hitszegőt

ISTEN VELED

( Disszidensek dala )
( Petrás János )


Felégettél mindent magad mögött,
Úgy mentél el innen, mint egy üldözött,
Számoltad magadban az órát, perceket.
Hát csak menj!
Isten veled!

Hiába is őrzünk rólad képeket,
Hiába hallunk majd felőled híreket,
Megtartjuk magunkban a szép emlékeket.
Te csak menj!
Isten veled!

Volt idő, mikor még volt visszaút,
Reméltük, hogy egyszer újra láthatunk,
Bárhol is vagy most, legyen könnyebb neked. 
Búcsúzzunk!
Isten veled!

PISZKOS FRED

( Petrás János)

Ringatódzik egy csatacirkáló,
Üresen az öbölben.
Több sem kellett a Piszkos Frednek,
Elköti szép csöndben.

Refrén:

Hé! Hé! Piszkos Fred!
Mindig és mindig a bajt keresed!
Van nekem most már:

     Csatacirkálóm,
     Első tisztem,
     Kormányosom,
     Két matrózom,
     Hajószakácsom,
     Kazánfűtőm.

Így dicsekszik Fred!

A Fülig Jimmynek is új munka kell,
Felhagy a pihenéssel,
Így lett a kapitány első tisztje,
Egy talpig úriember.

Késsel a zsebben a szeme sem rebben,
Senki Alfonznak.
Ajánlólevélnek ennyi elég is,
Egy jó kormányosnak.

Feltétel az, hogy semmi erőszak,
És inni csak mértékkel.
Csülök és Rozsdás két matróznak,
Éppen megfelel.

Hullám csapdos a kikötő mólón,
Sirályok koldulnak.
Ott győzködi Fredet ez a Tuskó Hopkinsz,
Hogy beállna szakácsnak.

A Tüskés Vanek egy őszinte lélek,
Hazudni soha nem mer.
Itt számít a modor, hogy járjon a motor,
A szívlapát nem viccel.

BALLADA

( Petrás János)

Kettő madár száll az égen,
Egyik nappal, másik éjjel.
A lány fecske verőfényben,
Fiú karvaly éj sötétben.

Elátkozott két madárka,
Egymást csak egy percig látja,
Amint hold a napot váltja,
Átváltozik ő s a párja.

Fecske suhan szelek hátán
Aranygyűrű csillog lábán.
Irigy varjak megtámadják.
Szép gyűrűjét elragadják.

Zuhan, szárnya eget szántja,
Szalad kedvese utána,
Egy-egy tollát elhullajtva,
Párjának utat mutatja.

A legény nyomát követi,
Dráva vizében megleli,
Reszkető testét kiveszi,
Fehér ingébe tekeri.

Nap szárítja csapzott tollát, 
Nézi szíve választottját.
Megesküszik földre, égre,
Halálba is elmegy érte.

Borostyánok és vadrózsák,
Lassan testük körbefonják.
A szerelmük mégsem halott,
Tiszta lelkük szárnyra kapott.

Az eszéki harang hangja,
Azóta is azt kongatja,
Egymásé lett két madárka,
Nem fog rajtuk senki átka.

FALU ROSSZA

( Petrás János- népi )

Híres falu az én falum, 
Sok jó ember lakja,
Közepében sáros utca, 
Se vége, se hossza,
Csak egy ember háza táját,
Növi be a dudva, 
Itt lakik a falu rossza
Még az ág is húzza.

Gémeskutak ágaskodnak,
A megye határban.
Igazságot ne keressünk,
A gonosz pletykákban,
Rossz az, aki rosszra gondol,
Vigye el a kánya.
Én vagyok a falu rossza,
A fene se bánja.

Templom mellett áll a kocsma,
Az ajtaja tárva, 
Itt mulat a falu rossza,
Míg bírja lába.
Nem kellek az ördögnek sem,
Vígan ezt dalolja,
És a csapos talicskával,
Este haza tolja.

Bölcsebb lettem, mint Salamon,
Tanultam pár dolgot,
Okosabb, ha nem tudják,
Hogy játszom a bolondot.
Ha az utcán végig megyek,
Megelőz a hírem,
Erre jön a falu rossza,
Mentsen meg az Isten.

Hajladozó vén eperfa,
Földig lóg az ága.
Próbáltak már eltemetni,
De minden hiába.
Készült nékem fakereszt is,
Dőlt betűvel írva,
Itt nyugszik a falu rossza,
Béke poraira.

ESKÜSZÜNK, MI SZÉKELYEK

( Major István )

Szép Erdélyország nagy hegyei alján,
Nyílik sok apró kis tarka virág,
Sok vitéz székely hősies harcán,
Buzdul a nép, s a rögre vigyáz,
Őrt áll a végen, pallós kezében,
A másikkal rendre dönti a kalászt,
Egész szívével, egész lelkével,
Védi az édes szép magyar hazát.

Érted élünk, csodaszép országunk,
És ha kell, érted halunk,
Vész, ha fenyegetne, mind ott állunk,
Mind, akik még csak vagyunk,
És ha ellenséges léptek járnák,
Drága szentelt testedet,
Száz halállal vívunk meg teérted,
Esküszünk, mi székelyek!

Szép Erdélyország nagy hegyei alján,
Elhervadt mind az apró kis virág,
Sok vitéz székely hősies harcán,
Nincs, aki buzdul, nincs, ki vigyáz,
És ím csak egyszer a sírhantok szélén,
Százezer székely öregbaka áll,
Százezer kürtből fújja könyörögve,

Minden magyarnak a hívó imát.

VERBUNK

 (1848-49. évi katonadalok)

Huszárgyerek, huszárgyerek, szereti a táncot,
Az oldalán, az oldalán, csörgeti a kardot,
Ha csörgeti, hadd csörgesse, pengjen sarkantyúja,
Kossuth Lajos verbunkja a muzsikáltatója.

Falu végén, falu végén, szépen muzsikálnak,
Oda hívnak engemet is magyar katonának,
Be is állok a verbunkba, ha már verbuválnak,
Elmegyek a pajtásimmal vitéz regrutának.

Szép a huszár, szép a huszár, ha felül a lovára,
Arany mente a hátára, kard az oldalára,
Virágcsokor a csákóján, úgy megy a csatába,
Ne sírj, rózsám, megtérek még a szabad hazába.

Most szép lenni katonának,
Mert Kossuthnak verbuválnak,
Kossuth Lajos nem lett volna,
Katona sem lettem volna,
Éljen, éljen a nemzet!

Gyere pajtás katonának,
Téged teszlek kapitánynak,
Pár esztendő nem a világ,
Éljen a magyar szabadság,
Éljen, éljen a nemzet!

Föl-föl vitézek a csatára,
A szent szabadság oltalmára,
Édes hazánkért hősi vérünk,
Ontjuk, hullajtjuk nagy bátran, míg élünk.

Híres Komárom be van véve,
Klapka György a fővezére,
Büszkén kiáll a csatatérre,
Hajrá huszárok, utánam előre!

Föl-föl látjátok lobogómat,
Indulj vidáman robogó had,
Mennydörög az ágyú, csattog a kard,

Ez lelkesíti csatában a magyart.

VADÁSZ

( Petrás János )

Téli erdőn járok, hideg
Farkas mérgű szélben,
Pirospozsgás arcomon,
Nem látszik a mérgem,
Míg mások bújnak,
Lapulnak lustán,
Engem visz a vágy,
Visz a vadászpuskám!

Ha kell, még ezerszer,
Úgy mondom el,
Van még vadász,
És nem adja fel!
Ha kell, még ezerszer,
Úgy mondom el,
Hogy mindenki hallja,
Nem adja fel!

Így járok éjjel,
Halálos csendben,
Én látok mindent, de
Senki nem lát engem,
Iszkol a bűnös,
Kúszik a földön,
Hajt még utána,
Hajt a vadászösztön!

CIVITAS FORTISSIMA

( Petrás János )

Tudjátok meg emberek, hogy a jövőtök felől,
Ti magatok, nem pedig mások döntenek.
S, hogy volt egy város, ki kezébe vette sorsát
Fegyverek ordító hangján szólt az igazság.
Nem hajtott fejet a nagyhatalmak előtt,
Saját földjéért vitézül küzdött,
Hogy mi lehetett volna, ha követőkre talál!
És minden város bátran sarkára áll!
Hát csak szolgáljon példaként, hirdessük tettüket! 
Hegyeket mozdít el a hazaszeretet.
Letűnt idők beszédes tanúja,
Civitas fortissima.

Volt egy szép ország,
Ahogy apáink álmodták,
De most idegen csizmák
Súlyos léptei földünk tapossák.

A halál amerre kaszál,
Fogy a nép, szűkül a határ,
És a reggeli napfény más országok 
Karmai közt talál.

Megtör vagy ellenáll,
Csak bíztató jelre vár,
S az Ipoly partján egy város népe 
Bátran harcba száll.

Szemükben elszántság,
Céljuk a szabadság,
És a padlásokról előkerülnek,
Az elrejtett puskák,

Civil, vasutas, katona,
Maroknyi lelkes hada,
Bátran küzdött, s vérrel írta,
Civitas fortissima.

VARJÚDOMBI KÖSZÖNTŐ

( Petrás János )

A szemöldököd összenőtt és a fejeden kócos a haj,
Az ócska kabát a hasadból még valamit eltakar.
A szép lányok mind elkerülnek jó pár éve már,
De ne búsulj, lesz ez még rosszabb is talán.

A homlokodat csúfos ráncok sűrűn benőtték,
És az arcodat a borotvapenge nem érintette rég,
A cipőd orra végéből egy ujj kikandikál,
De ne búsulj, lesz ez még rosszabb is talán.

Refr.
Nem kell más, ha szíved a helyén!
A barátokra számíthatsz, te vén agglegény.
Nem kell más, ha szíved a helyén!
Gyere, ülj le közénk, igyál egyet a szép emlékekért!

A fogaidtól szépen sorban elbúcsúztál rég,
És a mosolyodból hiányzik némi őszinteség.
Mogorva vagy, s szavaid csípnek, mint a csalán,
De ne búsulj, lesz ez még rosszabb is talán.

KUN MIATYÁNK

 ( Szarvas Gábor-tradicionális)

Bocson igyi tengere. Ámen.      

Bezén attmaz,
Kenze kikte,
Szen lészen szenadon,
Dösön szen küklön,
Nicigen gerde ali kektebezén,
Akomuzne okne menze,
Okne mezge hergezge,
Pitpütor il bézen méne mezne,
Neszem bezde jermezbezge,
Utrogergenge ilme bezne olgyamanna,
Kutkor bezne algyamanna,
Szen borson hoka csalli,
Bocson igyi tengere.Amen.

Megbocsátó, jóságos Úr. Ámen

Atyánk, ki a mennyekben vagy,
Tied az erő, tied a név!
Valósuljon meg országod,
Mind a földön , mind az égben!
Különösen-jó kenyerünket,
Ajándékozd nekünk máma,
Bocsásd meg a vétkeinket,
Miként mi is megbocsátunk,
A csapdába cselezőknek,
Szabadits az ellenségtől,
Te vagy aki szerteszórod,
Gonosz-csalárd ellenünket,
Megbocsátó, jóságos Úr. Ámen